2010. május 10., hétfő

Gyurmázgatás



Újfajta próbálkozás. Gyurmázok is. Nagyon megtetszett ez a technika, és olyan kis édes ékszereket lehet készíteni. Van néhány gyurmás alkotó akiknek nem győzöm csodálni a munkáit. Ihletet talán lehet meríteni, de nem szándékozom leutánozni őket.
Nekem még sokat kell fejlődnöm, és hát persze én csak saját részre készítem, csak szórakozásból.

És nem márkás süthető gyurmát használok, egyenlőre. Csak Elmira lányom játékgyurmáját. Nagyon szépen kiszárad a levegőn. És most rendeltem egy adag ékszeralkatrészt, ezért nincs mindegyik készen.
Az első képen egy egyveleg, most épp a virágos torta van a fülemben.
A második képen pedig Vivi húgom gombás fülbevalója. Az első gombásat Ditta húgomnak készítettem a szombati Valétálására, kis meglepinek. Csak azt nem tudtam lefotózni, mielőtt odaadtam volna. És Vivi is szeretett volna. (Mindhármunknak pöttyös gomba volt az ovis jele:)
Köszi Ditta, hogy felvettél rendszeres olvasónak:).

1 megjegyzés: